November - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

        Bükk hagyásfa a Medves-fennsíkon, a néhai Fénykőpusztánál - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

        Elvénült nagy őzlábgomba - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

        Érékeli a napot ez a szarvasmarha - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

November - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

        Vörösfenyves egy pár vendéggel, novemberben - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Egy kocsánytalan tölgy visszatér a körforgásba

Földre dőlt a tölgyóriás,

Nagyhalmaj vén hagyásfája.

Kétszáz telet-nyarat látott,

Mégis fáj az elmúlása.    (Andrásfalvi-Faragó Zoltán)

        Az áprilisi tél idején lehasadt a dél-mátrai Nagyhalmaj-tisztáson álló öreg kocsánytalan tölgy egyik fele, nyáron pedig utána dőlt a másik is. Bár hallottam róla, mégis megdöbbentő volt, amikor a félig üres tisztást először megláttam. Az öreg kocsánytalan tölgy úgy dőlt a földre, hogy maradványai madárszárnyformán helyezkednek el, ezt a természet rendezte így, nem emberi munka eredménye.

A látvány annyira lenyűgöző volt, hogy még fenti kis sírverset is költöttem az óriás emlékére.

Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Hulló bükklevél - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

         Hull az elsárgult bükklevél... Az elmúlt napok szeles időjárása elvitte a tarka lombok nagy részét, az erdő már inkább barna, mint színes. A hét végére két hidegfront is várható, aminek az lesz a vége, hogy a még barnás árnyalatok is átalakulnak késő őszi szürkévé. - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Oda-vissza vadkörtefa a Medvesen

        Kilátás a Medves-fennsík pereméről a Medvesalja varázslatos vidékére, a képen jól látható a Gortva-patakon kialakított tajti víztározó. A kép egy őszi színpompában tobzódó vadkörtefa mellől készült. - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

        Kilátás a Medvesaljáról a fennsík vidékére, a piros nyíl egy vadkörtefára mutat. Ez a kép léghajóból készült és május végén, balra Tajti község házai, jobbra a Tehenesi-kőbánya alatt eredő Gortva-patak víztározója. - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

      Erre a vadkörtefára mutat a nyíl mind a fenti, mind a következő képen. A lombjai gyönyörűen megpirosodtak október közepére. - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

       Kicsit közelebbről: a nagyításon jól felismerhető az oda-vissza vadkörtefa - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Október - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

        Útrakél a bükklevél - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Róka a Medvesen - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

       Találkoztam ma ezzel a róka komával a Medves délkeleti peremén. Kinn bogarászott a nyílt legelőn, ahol a nyomok szerint nem is olyan régen még tehenek legeltek. Alighanem sáskákat fogdosott, az egércincogásra elég kelletlenül reagált, de azért elindult felém többször is. Sajnos azonban nagyhangú budapesti gombászok járták a közeli erdőt - onnan tudom, hogy egy férfihang azt érdeklődte teletorokból, hogy "a Moszkva téren nyitva van-e a hétvégi gombavizsgáló". (Azt még én is tudom, hogy a Moszkva teret már nem is így hívják.) A lényeg, hogy végül elijesztették az én bogarászó, a legelő túloldaláról szépen besomfordáló róka komámat. Akkor, amikor éppen az elemezgették, hogy valami helyi ember csak ismeri ezeket a gombákat. Ha a nyavalya nem akkor eszi őket arra, akkor talán egy jobb fotó is sikerült volna... - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Farkasboroszlán másodvirágzása a Mátrában

 Két nagy meglepetés ért a Mátra déli oldalán fekvő Nagyhalmaj-tisztáson október közepén...

Ne vágjunk azonban a dolgok elé! A két a nagy meglepetés közül az egyik csak félig volt az, mert hallottam már az öreg kocsánytalan tölgy pusztulásáról. Első látásra bizony üresnek tűnt a terület azon fele, amit eddig hatalmas, félgömb alakú koronája uralt. Még életében jártam a Nagyhalmajon utoljára, tavaly októberben, amikor esett az eső. Szép az is, de fotózásra kevésbé alkalmas.

Az Egererdő Zrt. évek óta a Nagyhalmajon rendezi trófeaszemléjét a bőgés után, innen volt a faóriással a hét éves ismeretség. Még tavaly sem mutatta hanyatlás jeleit, de most, hogy már ledőlt, látni lehet, hogy kikorhadt a vaskos törzs.

          Az öreg tölgy életében: 2010. Már lehullottak nagy részt a levelek október közepére. - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

         Az öreg tölgy életében: 2012. Akkor viszont még majdnem zöld volt az erdő. - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

         Az öreg tölgy életében: 2015. Abban az évben éppen köd volt. - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

          Az öreg tölgy életében: 2016. Akkor épp' esett az eső a trófeaszemle időpontjában, ami persze erdész-vadász embert nem zavar. - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Tehát állt itt, a tisztás szélén egy vénséges kocsánytalan tölgy, léte egy éve még olyan időtlennek tűnt, mintha nem is élőlény, hanem kőszikla lenne. Csakhogy élőlény volt, ha kétszáz évet is látott a Nagyhalmajon, az élet pedig magában hordozza az előbb-utóbb bekövetkező halál tényét is.

       Madárszárnyformán helyezkedik el a földön a nagyhalmaji öreg tölgy. Nem emberek rendezték el így, a természet alkotását látjuk - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Ahogyan Dudás Bélától, a mátrafüredi erdészet vezetőjétől megtudtam, először lehasadt az egyik fele az áprilisi télben, azután júniusban a másik oldala sem bírta tovább, földre omlott az öreg tölgy...

         Virágzó farkasboroszlán az öreg tölgy csonjka előtt

Halálában is ugyanolyan méltóságteljes, mint amilyen életében volt. Hatalmas ágai madárszárnyformán helyezkednek el a földön, mintha fel akarna repülni oda, ahol hollók, egerészölyvek, meg bizonyára más fajok is köröznek a Nagyhalmaj felett...

Felszállni persze nem fog. A holt fában élő gombák, farontó rovarok, alacsonyabb rendű állatok, mikroorganizmusok végzik a dolgukat a természet rendje szerint, valószínűleg még hosszú évtizedekig. Életében már nem látjuk az öreg tölgyet, de talán még az unokáink idejében is ott lesznek a maradványai a tisztáson.

Mindenesetre jó néhány utódja kelt ki makkról a kikorhadt tőke körül, az erdészek gondoskodnak róluk. Egyszer majd ugyanolyan óriás legyen valamelyikből, mint az őse volt. Csak hát azt már legfeljebb a másvilágról látjuk.

Egy apró csodát is sikerült felfedezni a fa egykori koronája alatt: farkasboroszlán nőtt a vén tölgy árnyékában, ami így, október közepén - másodvirágzott! Nem olyan gazdagon, mint kora tavasszal, vagy akár már tél végén, illatát sem éreztem. Egyetlen nyíló virág volt rajta, meg pár bimbó, de így is nagy meglepetés volt.

Dudás Béla még elmondta: a védett farkasboroszlánt át fogják ültetni egy alkalmasabb élőhelyre, hiszen az öreg tölgy árnyéka nélkül már nem élhet a tűző napon. Ahogyan fa és erdő nélkül nem lenne más a mi vidékünk sem, mint lakhatatlan - sivatag.

Októberi reggel - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

        Nyárfás mesevilág a Zagyva felső folyása mentén, Szőröspusztánál: vadszőlő növi be a törzseket, ez idő tájt pirosodnak meg a levelei - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

        Napkeltekor pára üli meg a völgy alját - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

          Októberi színpompa: sárga nyárfák, piros vadszőlő, a háttérben még zöldell valami... A telepített erdő aljában már elvirágzott a kanadai aranyvessző. Egy gond van fentiekkel: egyik sem őshonos, még a nyárfást is valószínűleg erdészeti hibrid alkotja. - Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Lőrinci: nagy múltú kisváros a Zagyva-völgyben

Lőrinci „Zagyvamenti magyar kisközség és körjegyzőségi székhely. Házainak száma 540 és római katholikus vallású lakosaié 3965. Postája, távírója és vasút állomása helyben van." - sorolja a korabeli község XX. század elején érvényes adatait a Borovszky Samu által szerkesztett, „Magyarország vármegyéi és városai” című monográfia 1911-ben megjelent, Nógrád vármegyei kötete.

A ma már városi ranggal büszkélkedő Lőrinci a vármegyerendszer kialakulásától nógrádi település volt, csak az 1950-es közigazgatási rendezéssel csatolták Heves megyéhez.

              Lőrinci, kőkereszt a Zagyva mellett 1943-ban - FORRÁS: FORTEPAN, LISSÁK TIVADAR

A trianoni diktátum után a megcsonkított Nógrád és Hont vármegyét 1923-ban egyesítették, Lőrinci ezután is ide tartozott.

A Ladányi Miksa féle, 1934-ben napvilágot látott vármegyei monográfia már jelentős fejlődésről számol be, a korabeli községnek mintegy 25 százalékkal több, 5039 lakosa volt. A környék ipara is gyors fejlődésnek indult a két háború közötti időszakban, mivel az ásványkincsekben gazdag bánya- és iparvidékek az első világháborút lezáró diktátum következtében elvesztek.

Az 1930-as évek elejére vonatkozó adatok szerint a lakosság túlnyomó része római katolikus, mellettük kisebb léleszámú, az izraelita felekezethez tartozó ember is élt itt.

Lőrinci egyébként nagy múltú település, a történelem előtti időktől lakott a környék. Borovszky monográfiája így írt erről: „Újabban ásatások történtek s ott bronzkori és népvándorláskori leletek kerültek felszínre. E község és határa különben is már az őskorban megült hely volt, a mit a több helyen előkerült leletek bizonyítanak. A plébánia udvarában is – építkezés alkalmával – számos sírt tártak fel, melyben a csontvázak guggoló helyzetben voltak, a mi bronzkori temetőre vall.”

A két említett monográfia a középkori történelemre vonatkozólag elsősorban a birtoklástörténeti adatokat ismerteti. Fennmaradtak a török hódoltság idejének összeírásai, eszerint "az 1562-63. évi török kincstári számadási könyvek szerint Dejen Dzsafar török tiszt hűbérbirtoka volt. 1587-ben Husszein bin Ejub, 1608-1609-ben Mohammed, a szandai vár parancsnoka bírta.”

Lőrinci fekvése kedvező. Az erdős, fában és egyes ásványkincsekben gazdag mátrai területek, az itt már kiszélesedő Zagyva-völgy kiváló termőföldjei, a már 1867-re kiépült Pest-Salgótarján vasútvonal kínálta kiváló személy- és teherszállítási lehetőségnek köszönhetően a környék gyorsan fejlődött.

Az ország áramellátásában fontos szerepet betöltő Mátravidéki Erőmű építése 1940-ben kezdődött: a Budapest Székesfőváros Elektromos Művei Rt. vezetői a beruházás helyszínéül azért választották a települést, mert a közeli Petőfibányán kitermelt, gyenge minőségű lignitet így helyben tudták hasznosítani, illetve a Zagyván viszonylag könnyen kiépíthették a hűtővíztározókat.

A második világháború után azonban a szovjet katonai parancsnokság leszerelte. Az erőmű teljes berendezésétés 1946-47-ben háborús jóvátételként a Szovjetunióba szállították. Az újjáépítés nem sokkal ezután már megkezdődött, az áramtermelés 1949. július 25-én indult meg.

         Lőrinci, a befejezés előtt álló Mátravidéki Erőmű 1940-ben – FORRÁS: FORTEPAN, LISSÁK TIVADAR

      Lőrinci határában, 1943-ban: távvezeték oszlop alapozási munkálatai az épülő Mátravidéki Erőmű mellett – FORRÁS: FORTEPAN, LISSÁK TIVADAR

Az 1950-es évek legelejétől az akkor már Heves megyei üzem Magyarország második legnagyobb erőműve volt.

          Lőrinci, a Wampetich-kastély a város központjában. Wampetich Ferenc vendéglős, nagy hírű gasztronómus, "Az ínyesmesterség könyve" című munka egyik szerzője 1910-ben vásárolta meg az épületet. A kastély a második világháború idején megsérült, ezért a tetejét és az emeleti részét lebontották. A földszintje megmaradt, ma a Lőrinci Városi Könyvtárnak ad otthont. – KÉP FORRÁSA: BOROVSZKY-FÉLE MONOGRÁFIA