Lőrinci: nagy múltú kisváros a Zagyva-völgyben

Lőrinci „Zagyvamenti magyar kisközség és körjegyzőségi székhely. Házainak száma 540 és római katholikus vallású lakosaié 3965. Postája, távírója és vasút állomása helyben van." - sorolja a korabeli község XX. század elején érvényes adatait a Borovszky Samu által szerkesztett, „Magyarország vármegyéi és városai” című monográfia 1911-ben megjelent, Nógrád vármegyei kötete.

A ma már városi ranggal büszkélkedő Lőrinci a vármegyerendszer kialakulásától nógrádi település volt, csak az 1950-es közigazgatási rendezéssel csatolták Heves megyéhez.

              Lőrinci, kőkereszt a Zagyva mellett 1943-ban - FORRÁS: FORTEPAN, LISSÁK TIVADAR

A trianoni diktátum után a megcsonkított Nógrád és Hont vármegyét 1923-ban egyesítették, Lőrinci ezután is ide tartozott.

A Ladányi Miksa féle, 1934-ben napvilágot látott vármegyei monográfia már jelentős fejlődésről számol be, a korabeli községnek mintegy 25 százalékkal több, 5039 lakosa volt. A környék ipara is gyors fejlődésnek indult a két háború közötti időszakban, mivel az ásványkincsekben gazdag bánya- és iparvidékek az első világháborút lezáró diktátum következtében elvesztek.

Az 1930-as évek elejére vonatkozó adatok szerint a lakosság túlnyomó része római katolikus, mellettük kisebb léleszámú, az izraelita felekezethez tartozó ember is élt itt.

Lőrinci egyébként nagy múltú település, a történelem előtti időktől lakott a környék. Borovszky monográfiája így írt erről: „Újabban ásatások történtek s ott bronzkori és népvándorláskori leletek kerültek felszínre. E község és határa különben is már az őskorban megült hely volt, a mit a több helyen előkerült leletek bizonyítanak. A plébánia udvarában is – építkezés alkalmával – számos sírt tártak fel, melyben a csontvázak guggoló helyzetben voltak, a mi bronzkori temetőre vall.”

A két említett monográfia a középkori történelemre vonatkozólag elsősorban a birtoklástörténeti adatokat ismerteti. Fennmaradtak a török hódoltság idejének összeírásai, eszerint "az 1562-63. évi török kincstári számadási könyvek szerint Dejen Dzsafar török tiszt hűbérbirtoka volt. 1587-ben Husszein bin Ejub, 1608-1609-ben Mohammed, a szandai vár parancsnoka bírta.”

Lőrinci fekvése kedvező. Az erdős, fában és egyes ásványkincsekben gazdag mátrai területek, az itt már kiszélesedő Zagyva-völgy kiváló termőföldjei, a már 1867-re kiépült Pest-Salgótarján vasútvonal kínálta kiváló személy- és teherszállítási lehetőségnek köszönhetően a környék gyorsan fejlődött.

Az ország áramellátásában fontos szerepet betöltő Mátravidéki Erőmű építése 1940-ben kezdődött: a Budapest Székesfőváros Elektromos Művei Rt. vezetői a beruházás helyszínéül azért választották a települést, mert a közeli Petőfibányán kitermelt, gyenge minőségű lignitet így helyben tudták hasznosítani, illetve a Zagyván viszonylag könnyen kiépíthették a hűtővíztározókat.

A második világháború után azonban a szovjet katonai parancsnokság leszerelte. Az erőmű teljes berendezésétés 1946-47-ben háborús jóvátételként a Szovjetunióba szállították. Az újjáépítés nem sokkal ezután már megkezdődött, az áramtermelés 1949. július 25-én indult meg.

         Lőrinci, a befejezés előtt álló Mátravidéki Erőmű 1940-ben – FORRÁS: FORTEPAN, LISSÁK TIVADAR

      Lőrinci határában, 1943-ban: távvezeték oszlop alapozási munkálatai az épülő Mátravidéki Erőmű mellett – FORRÁS: FORTEPAN, LISSÁK TIVADAR

Az 1950-es évek legelejétől az akkor már Heves megyei üzem Magyarország második legnagyobb erőműve volt.

          Lőrinci, a Wampetich-kastély a város központjában. Wampetich Ferenc vendéglős, nagy hírű gasztronómus, "Az ínyesmesterség könyve" című munka egyik szerzője 1910-ben vásárolta meg az épületet. A kastély a második világháború idején megsérült, ezért a tetejét és az emeleti részét lebontották. A földszintje megmaradt, ma a Lőrinci Városi Könyvtárnak ad otthont. – KÉP FORRÁSA: BOROVSZKY-FÉLE MONOGRÁFIA