Búcsúzik a nyár

Érdekesen alakult a már jószerével magunk mögött hagyott nyár. Kánikula volt májusban, ezzel pedig le is tudtuk már tavasz végén – a nyár elejét.

Sajnos nem úgy sikerültek a dolgaim, ahogy elterveztem, semmi nem lett a nagy madarászkirándulásokból, fotózásokból, megfigyelésekből.

Azért persze nyitott szemmel jár az ember, legalább már arra megpróbál odafigyelni, ami kínálja magát, más esély híján bárhol.

Júniusban legalább egyszer láttam egészen közelről – értsd: a földtől vagy húsz méterre – Salgótarján belvárosában vándorsólymot: nagy öröm volt, főleg annak fényében, hogy még két alkalommal erősen gyanús volt abban a hónapban a felbukkanása.

Mind nagyon számban költenek és szaporodnak a városban a parlagi galambok, rájuk vadászva is felbukkan ez a ragadozó, de olyan szemvillanásnyi időkre, hogy biztosan azért nem merem állítani, hogy a másik két alkalommal is vándorsólyom volt.

Érdekes módon a molnárfecskék nem törődtek vele, a sarlós fecskék azonban egy alkalommal üldözőbe vették. Egyszer egy parkolóban a hátam mögé esett egy sérült parlagi galamb, négyzetméternyi helyen terítve szét apró vércseppjeit.

A fejét még felemelte, de azután kiszenvedett. Talán vándorsólyom rúgta le a levegőből, mert egyik pillanatról a másikra került az aszfaltra egy olyan helyen, ahol parlagiék nagy számban tanyáznak. Sarlósfecskéket május 6-ától július 15-ig naponta láttam, Salgótarjánban három helyen is: a Vásártéren, az Arany János út felett és Zagyvapálfalván, a bányagépgyári elágazónál.

A sarlósfecske gyors madár, nagy távolságokat berepül, de nem feltételezem, hogy ugyanazokat a madarakat láttam mind a három helyen. Költési időben bizonyára nem kóborol annyit és olyan messzire, hogy rendszeresen lehessen látni a fészkétől kilométerekre.

Ami apró érdekesség, hogy július 15-én egy csapatban volt 12 – 15 példány, valószínűleg már az ez évi szaporulat is a szülőkkel járt; persze összeállhattak a városban élő madarak, több pár is. Utána már egyáltalán nem láttam őket, két gyanús sivítást hallotam ugyan, de mást semmit.

A molnárfecskék riasztásait figyelve a belvárosban egy kabasólymot, öt-hat karvalyt láttam, mellettük vörös vércse és egerész ölyv is képviselte a ragadozókat.

A hollók felbukkanása viszonylag rendszeres. Mivel kifejezetten madarászni nem jutottam el sajnos, pár apró sétával sikerült színesíteni a különféle, kötelező útjaimat.

Csak június 26-án láttam az ez évi első közép fakopáncsot, Diósjenőn, a tó partján. Június 30-án a drégelypalánki Csadótanyánál legalább három nagy kócsag tartózkodott: ezeket is csak most figyeltem meg idén először, ami példátlanul késői az elmúlt harmincvalahány év átlagához képest…

Salgótarján belvárosában többször láttam kenderikét, ez nagy öröm volt, mert nem minden évben bukkan fel.

Július 12-én szólalt meg először a pirregő tücsök, pár napra rá a fecskék már megkezdték az edzéseiket. A villanydróton összegyülekezni Pásztón láttam őket először, egy nagy eső után, július 30-án. Ezek az őszi jelek persze nyár közepe táján már előfordulhatnak, de csak nem örül nekik az ember.

A fecskék korai elvonulásra készülnek a jelek szerint, de ma reggel még nagy csapat jár a ház körül. Lehet, hogy már északabbról jött vándorok időznek itt, a mieink meg már elmentek. A lényeg, hogy van belőlük szépen, mert más vidékekről nagyon rossz híreket hallani a molnárfecskék állományának alakulásáról.

2018. augusztus 21.