Közlemény a trianoni diktátum 91. évfordulójára

A Magyarok Világszövetsége Pásztó és Körzete Csoport, a 2010-es emlékkő-állítás és az első városi Trianon-emléknap kezdeményezője és társrendezője jelen közleményben tájékoztatja a város lakosságát arról, hogy a trianoni diktátum századik évfordulójáig tartó visszaszámlálás jegyében miként tavaly, úgy idén, a 91. évfordulóján is 50 fős busszal veszünk részt a világ magyarságának versailles-i Nemzeti Megmozdulásán. Az első rész délelőtt, a Nagy-Trianon palota előtti téren, második részére délután 16.30-kor, a pásztói megemlékezéssel egy időben, a Diktátum 1920-as aláírásának időpontjában kerül sor a következő program szerint:

„Emlékezz, Európa…!”: Igazságot Magyarországnak! Igazságot Európának!
Nagygyűlés a Nagy-Trianon palota előtt

7.45 – Gyülekezés a Versailles-i Palota előtti parkolóban
8.15 – Gyülekezés a Nagy-Trianon palota előtt, miközben magyar népzene szól
8.30 – Himnusz és Székely Himnusz
8.35 – Üdvözlet
8.45 – A sárospataki 8-kor Színház együttes műsora
9.40 – Dr. Léh Tibor az MVSZ Kárpát-medencén Kívüli Régió alelnöke, a
Franciaországi Országos Tanács elnöke köszönti az egybegyűlteket
9.50 – A megmozdulásra érkező csoportok képviselőinek felszólalásai
10.10 – Henry Bogdan francia történész előadása: Trianon francia szemmel
10.25 – Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke :
Vesszen Trianon!
10.50 – Magyar Hiszekegy
10.55 – Szózat
11.00 – A nagygyűlés vége

A programban fellép Hadady László (Párizs) oboaművész.

Rekviem Magyarországért
A versailles-i székesegyház előtti téren

15.45 – Gyülekezés Hadady László oboaművész hívogatója
16.00 – Himnusz és Székely Himnusz
16.05 – Bottyán Zoltán: Dsida Jenő – Psalmus Hungaricus
16.30 – Harangszó
16.35 – Ima - Pál István bázeli római katolikus pap és Pápai Szabó György velencei református lelkész
16.50 – Katolikus és protestáns egyházi énekek
17.15 – Egyházi himnuszaink: a Református Énekeskönyv 90. zsoltára és a
Boldogasszony Anyánk című katolikus egyházi ének
A pásztóiak a Nemzeti Megmozduláson való részvételen túl június 2-án Strasbourgot, 3-án Párizs nevezetességeit, 5-én Párizs magyar emlékhelyeit és a reimsi székesegyházat is megtekintik.
Az útról a „rajongók” internetes televízió stábja úti beszámolót, a Megmozdulásról videofilmet készít, melyeket a http://www.rajongoktv.hu –n tekinthetünk meg.

Bottyán Zoltán,
a Magyarok Világszövetsége Nógrád megyei elnöke