Séta a bronzkorba, képekkel és előadásokkal

Szakmai konferenciát rendezett a Teleki László Városi Művelődési Központ és Könyvtár szeptember 17-én, a „Séta a bronzkorba” című rendezvénysorozat zárásaként. A klub megtelt ezen a szombat délelőttön, nagy részt érdeklődő diákokkal. Elsőként dr. Gyulay Ferenc archeobotanikus professzor tartott előadást a növénytermesztés kezdeteiről, az ehhez kapcsolódó életformáról. Utána Guba Szilvia régész az őskor bemutatására alkalmas múzeumpedagógiai módszerekről, Csépe Attila várkutató pedig Pásztó környékének ős-, ó- és középkori erődítményeiről tartott előadást. Végül Szokolay Dongó Balázs népzenész hangszerbemutatója következett.
Délután a „Kultúrházak éjjal-nappal a zene jegyében” című, éjszakáig tartó programsorozatnak örülhettek a résztvevők. Ezzel együtt kiállítást is nyitottak az „Én és a zene” című rajzpályázatra érkezett alkotásokból. Tudósítás a Pásztói Hírlap szeptemberi számában.