Hurokkal pusztítják az őzeket Szombathely határában (MTI)

Hurokkal öl őzeket egy ismeretlen Szombathely határában, eddig 12 állat pusztult el, az ügyben nyomozás indult - írja 2018. április 12-én az MTI.

Kámán György, a Sormás Völgye Vadásztársaság hivatásos vadásza az MTI-nek csütörtökön elmondta: 70-80 drótból készített hurkot számoltak össze a 87-es főút és az úgynevezett bogáti fasor közötti mezőgazdasági területen, és tizenkettőben elpusztult őzeket is találtak, két bakot és tíz, többségében vemhes sutát.

Kámán György, aki 40 éve vadászik, azt mondta: hasonló mértékű kegyetlen pusztítással még nem találkozott. A dróthurokba szorult állatok kínok között múltak ki, szenvedésük hosszú órákig, vagy akár napokig is eltarthatott.

Hozzátette: semmi nem utalt arra, hogy a bűncselekmény elkövetője a húsért vagy a trófeáért ölt volna. A megölt állatok összértéke meghaladja az egymillió forintot.

Kazmar Enikő őrnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI érdeklődésére közölte: orvvadászat bűntettének gyanújával ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást indítottak.

Farkasok pusztíthattak egy szilágysági esztenán (MTI)

Feltehetően farkasok pusztítottak el több mint kétszáz juhot egy szilágysági esztenán. A Krasznahorváton (Horoatu Crasnei) múlt hét végén történt pusztításról szerdán számolt be az Agerpres hírügynökség, miután kárfelmérő bizottság vizsgálta meg az esetet - írja 2018. április 11-én az MTI.

A támadásnak nem voltak szemtanúi, így csak feltételezni lehet, hogy egy farkasfalka pusztított az ortodox húsvéti ünnepek idején.

A juhok egy akolba voltak berekesztve, ebbe jutottak be a ragadozók. Az elpusztult juhok egy részén harapott sebek láthatók, másik részüket az akol távoli sarkába menekülő nyáj agyonnyomta.

A támadásnak 89 felnőtt juh, és 119 bárány esett áldozatul. A kárfelmérő bizottság a jövő héten dönt a kár mértékéről és arról, hogy az elpusztult állatok tulajdonosai kaphatnak-e kártérítést.

Virágzik a fürtös gyöngyike a Tilicsen (MTI)

           Fürtös gyöngyike (Muscari neglectum) virágzik a Tilics csúcsán a felvidéki Ajnácskő közelében 2018. április 11-én – MTI Fotó: Komka Péter

           Talaj menti köd Ajnácskő felett, a Tilics csúcsáról, elnyílt leánykökörcsinekkel – MTI Fotó: Komka Péter

Májusban látogat ismét Magyarországra Jane Goodall

Májusban látogat ismét Magyarországra Jane Goodall világhírű főemlőskutató - hangzott el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón szerdán Budapesten - írja 2018. április 4-én az MTI.

A két évvel ezelőtti látogatásán készült interjú itt olvasható:
http://www.diohejkiado.hu/node/2393

A magyar közönség két év után május 17-én találkozhat ismét a kutatóval, aki arról fog beszélgetni Frei Tamással az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Egyetemi Konferencia Központjában, miként lehet úgy élni a fejlett világban és Magyarországon, hogy az ne okozzon természeti kárt a világ fejletlenebb térségeiben - mondta el Bitter Zsuzsanna, a Jane Goodall Intézet elnöke.

A beszélgetést az intézet és az Élet Katedrális közösen szervezi. Hozzáfűzte: a 84 éves főemlőskutató május 18-án avatja fel a róla elnevezett tanösvényt a II. kerületi Vörös-kőváron, amely a Magyar Madártani Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya által 2011-ben elindított haragossikló élőhely-védelmi program egyik helyszíne.

Az avatáson Jane Goodall elsősorban a gyermekekhez szólva mutatja be a környezettudatos neveléssel foglalkozó Rügyek és gyökerek mozgalom alapelveit - hangsúlyozta Bitter Zsuzsanna. A Jane Goodall tanösvény április 15-től látogatható a közönség számára.

Jane Goodall a főemlőskutatás forradalmasítójaként ismert, 1967-től 2003-ig a Gombéi Természetkutató Intézet igazgatója volt. Előadásai hatalmas népszerűségnek örvendenek világszerte. 1977-ben megalakította a Jane Goodall Természetkutató Intézetet.

A környezetvédelembe a jövő nemzedékeit is bevonva 1991-ben Tanzániában létrehozta a fiatalok környezettudatos nevelését célzó Rügyek és gyökerek hálózatot, amelynek munkájában a világ mintegy 100 országában vesznek részt fiatalok és gyerekek.

Magyarország 2006-ban, a Rügyek és Gyökerek Egyesület megalakításával csatlakozott a hálózathoz, amely 2010 óta Jane Goodall Intézet néven folytatja tevékenységét.

Jane Goodall számtalan díj és elismerés birtokosa, 2002 óta az Egyesület Nemzetek Szervezete (ENSZ) békenagykövete, 2003-ban megkapta az Asztúria hercege díjat, 2004-ben pedig a Brit Birodalom lovagja lett.

Túzokdürgés a Körös-Maros Nemzeti Parkban (MTI)

       Túzokkakasokok összecsapása dürgés idején a Körös-Maros Nemzeti Park területén, a Békés megyei Dévaványa határában 2018. április 4-én – MTI Fotó: Kovács Attila

         Túzokkakas portréja – MTI Fotó: Kovács Attila

          Túzokkakas dürgése, násztánca a Körös-Maros Nemzeti Park területén, a Békés megyei Dévaványa mellett – MTI Fotó: Kovács Attila

Április – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

        Erdei fülesbaglyok nappaloznak egy vörösfenyőn – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Megalakult a Szigetköz Natúrpark (MTI)

Felavatták a Szigetköz Natúrparkot szerdán a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton - közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel 2018. március 28-án. A közlemény szerint a natúrpark névhasználati címet jelképező oklevelet Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője adta át Pető Péternek, a Szigetköz Natúrpark Egyesület elnökének.

A Szigetköz Natúrpark legfontosabb feladata, hogy benne megvalósuljon a természet, a táj és az abban élő és alkotó ember harmóniája - mondta az ország tizedik natúrparkjának avatóján Nagy István, kiemelve, hogy megvalósításában együttműködött Szlovákia és Magyarország.

Az államtitkár elmondta, hogy a Szigetköz közel 300 négyzetkilométer területű, 26 önálló településből álló térség, amelynek egységes arculatot kell kialakítania.

A Szigetköz Natúrpark feladataként egy ernyőszervezet kialakítását jelölte meg, amely a szigetközi szervezeteket és munkálatokat fogja össze. Kiemelte, hogy elengedhetetlenül szükséges az egyeztetés a Csallóköz természeti értékeiért felelős munkatársakkal.

A Szigetköz Natúrpark alkalmas lehet az érdekképviseleti és lobbi-tevékenységre is a térség specifikus problémáival kapcsolatban, mint a csípő szúnyog kérdése, a hód kártételek megelőzése, valamint az elárasztásos vízpótlás.

Mint mondta, reméli, hogy ezzel erősödik a Szigetköz-Csallóközért tevékenykedő állami és civil természetvédelmi, környezetvédelmi és turisztikai szervezetek együttműködése is. A szigetközivel együtt Magyarország területének 7, a településeknek pedig 7,5 százalékát fedik le a natúrparkok - idézte a közlemény Rácz Andrást.

A környezetügyért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a natúrpark-hálózat az állami természetvédelem legfontosabb szövetségese, tevékenysége 4 alappilléren: a természetvédelmen, a környezeti nevelésen, az ökoturizmuson, valamint a vidékfejlesztésen nyugszik.

Rácz András felidézte, hogy 2014-ben készítették el a natúrpark cím fogalmát és elnyerésének feltételeit definiáló szakmai koncepciót, 2016-ban a fejlesztési tervet, amely a natúrparkok szereplőinek juttatható pályázatokat, uniós forrásokat foglalja magába. Készül a natúrparkokra vonatkozó első, önálló jogszabály is - tette hozzá.

A natúrpark címet az ország jellegzetes természeti, tájképi és kultúrtörténeti értékekben gazdag, a természetben történő aktív kikapcsolódás, felüdülés, gyógyulás, fenntartható turizmus és természetvédelmi oktatás, nevelés, ismeretterjesztés, továbbá természetkímélő gazdálkodás megvalósítását szolgáló nagyobb kiterjedésű területek kaphatnak.

Eddig kilenc natúrpark működött, a Vértesi, az Írottkő, a Sokoró-Pannontáj, a Cserhát, a Szatmár-Beregi, a Hét Patak Gyöngye, a Gerecse, a Koppányvölgy és a Körösök Völgye.

Lengyel kerítés az afrikai sertéspestis miatt (MTI)

A lengyel kormány kerítést építene keleti határai mentén, hogy megakadályozza az afrikai sertéspestis (ASP) további terjedését - közölte Krzysztof Jurgiel lengyel földművelésügyi miniszter a Vytenis Andriukaitis uniós biztossal közösen tartott varsói sajtóértekezleten - írja 2018. március 26-án az MTI.

Vytenis Andriukaitis, az EU egészségügyért és az élelmiszer-biztonságért felelős biztosa hétfőn Varsóban az ASP terjedéséről tárgyal az EU-tagállamok, Fehéroroszország, Oroszoroszág és Ukrajna képviselőivel. A kerítést a lengyel-ukrán, illetve lengyel-fehérorosz határszakaszon emelnék. Jurigel megerősítette, hogy dolgoznak a törvénytervezeten.

Közölte, a lengyel kormány tervei szerint a kerítést szeptemberben kezdenék építeni. Korábbi közlések szerint a 2 méter magas kerítés mintegy 300 millió zlotyba (70 millió euróba) kerül, és ott kezdenék építeni, ahol a legsűrűbb vaddisznók migrációja.

Andriukaitis közölte: az Európai Bizottság támogatja a biológiai védelmet, a vaddisznóállomány mozgásának korlátozását, az Európai Unión kívüli országokban pedig rendkívüli programokat kezdeményeznének az ASP kezelése érdekében. Lengyelországban a sertéspestis 2014 elején jelent meg, valószínű forrásaként a Fehéroroszországból érkező fertőzött vaddisznókat azonosították.

Eddig 108 ASP-góc jelent meg a sertéseknél, mindenekelőtt a keleti vajdaságokban. Több mint 1700 esetben a vaddisznóknál azonosították. Tavaly novemberben a fertőzés a Visztula nyugati partján is megjelent, a lengyel földművelésügyi tárca szerint a forrás a keleti határon áthozott élelmiszerrel.

A sertéspestis Lengyelországon kívül a három balti országban, Romániában, Moldáviában és Csehországban is felbukkant. Hetven kilométer hosszú határkerítés létesítését az ASP miatt múlt héten Dánia is bejelentette.

Április – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

       Virít a martilapu – Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Csillagséták a nemzeti parkokban a sötét égbolt hetén (MTI)

Csillagsétákat rendeznek a magyarországi nemzeti parkok a Nemzetközi Sötét Égbolt Hete kezdeményezéshez csatlakozva: április 13. és 15. között az érdeklődőket távoli galaxisok, bolygók és csillagok világába kalauzolják szakképzett túravezetők segítségével, az éjszakai égbolt tanulmányozásával - írja 2018. április 6-án az MTI.

A természetes fény kiemelt jelentőségére rámutatva hívták életre az egyre népszerűbb nemzetközi sötét égbolt hét kezdeményezést, melyhez kapcsolódva a magyarországi nemzeti parkok is különleges túrákat szerveznek - tájékoztatta a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-t.

A csillagséták programsorozat a szakképzett túravezetők irányításával zajló túrákon és az előadás jellegű programokon keresztül bepillantást enged a nemzeti parkok éjszakai világába.

Egy éjszakai túra alkalmával az emberi érzékelés is más, a látás és a hallás kiélesedik, egészen más arcát mutatja a természet. Az állatvilág egy része is ilyenkor éled, így amellett, hogy a csillagos égboltban gyönyörködhetnek, több éjszakai állatfaj rejtett életét is megismerhetik a nemzeti parki csillagséták kirándulói - olvasható a közleményben.

A Nemzetközi Sötétégbolt Szövetség (IDA - International Dark-Sky Association) 2017 őszén - a Zselic és a Hortobágy után - immár a Bükki Nemzeti Parkot is csillagoségbolt-parkká nyilvánította, így a kontinensen is egyedülálló látványban lehet része azoknak, akik vállalkoznak az itt meghirdetett éjjeli kirándulások valamelyikére. Az idei túrák részletes leírása a magyar nemzeti parkok központi honlapján, a www.magyarnemzetiparkok.hu/csillagsetak weboldalon érhető el.